Egy budapesti gálarendezvényen hirdette ki néhány perccel ezelőtt a Marketing&Media című kommunikációs szaklap, hogy kik végeztek az idei évben már 10. alkalommal elkészített „TOP 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban című” lista élén. A listát a magazin szerkesztőbizottsága, valamint a magazin szerkesztőségének tagjai állították össze pontozásos rendszerű szavazással.
Az egyik meglepetés, hogy miközben az RTL Magyarországot irányító Vidus Gabriella idén már harmadjára is meg tudta őrizni első helyét a listán, a tavalyi évben még a legbefolyásosabb médiások listájának 3. helyén szereplő Habony Árpád helyére Mészáros Lőrinc került, aki egyébként idén szerepel először a médiás toplistán. Mészáros az Opimus cégen keresztül a Mediaworks kiadónak, illetve közvetlenül az Echo TV-nek is tulajdonosa lett az elmúlt időszakban. (Épp a napokban írtuk meg, hogy 192 újság tartozik az érdekeltségei közé, számos megyei napilaptól a Világgazdaságon és a Nemzeti Sporton át a Bravóig.)
A befolyásos felcsúti médiavállalkozó egyébként a gálától távol tartotta magát, pedig a szervezők állítólag meghívták. (Lehetséges, most is épp valamilyen újabb ügyleten dolgozik, például a Mátrai Erőmű felvásárlásán.)
Egyébként idén még a 10 legbefolyásosabb ember közé sem került be Habony Árpád, a 888.hu-t és a Lokált is kiadó Modern Media Group tulajdonosa, Orbán Viktor tanácsadója. (11. lett.) Kormányközeli figurákból ennek ellenére így sincs hiány, a lista második helyét például ugyancsak egy, a Fideszhez közelálló figura szerezte meg, Andy Vajna kormánybiztos személyében. Vajna a TV2 és a Rádió 1 tulajdonosa, aki tavaly került be először a listára, és már akkor is a második helyre szavazták.
A listában a Central Médiacsoport tulajdonos-vezérigazgatója, Varga Zoltán megtartotta előző évi pozícióját, továbbra is a negyedik helyen szerepel. (A 24.hu kiadója, a Central Digitális Média Kft. ugyancsak Varga Zoltán érdekeltségei közé tartozik.)
Az RTL programigazgató vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter idén egy helyezést javított, így ötödik helyen végzett. Dirk Gerkens, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója három helyet javítva hatodik lett. A Magyar Telekom vezére, Christopher Mattheisen egy hellyel előrébb került a listán, így a hetedik helyet szerezte meg a TOP10-ben annak ellenére, hogy a Telekom az Origót eladta, így a médiaiparban a Telekom már csak mint az egyik legnagyobb hirdető, illetve mint televíziós műsorterjesztő cég van jelen.
Lukács Csaba, a televíziós reklámértékesítéssel foglalkozó, tavaly a Habony Árpád hitelezőjeként is ismert Tombor András által felvásárolt Atmedia televíziós reklámértékesítő ház ügyvezető igazgatója nyolcadik helyen végzett a rangsorban.
Bayer József, a Ringier Axel Springer Magyarország vezérigazgatója idén a kilencedik, Gulyás János, a MEC Hungary médiaügynökség ügyvezetője pedig a tavalyi helyezéséhez hasonlóan a tizedik helyre került.
Szinte eltűntek a főszerkesztők
Érdekesség, hogy a toplistán drasztikusan csökkent a tartalom-előállítással foglalkozók befolyása: a főszerkesztők közül egyedüliként szerepel a listán Dudás Gergely az Indextől, pedig a korábbi évben még a 444.hu-s Uj Péter és a Bors főszerkesztője, az időközben nyugdíjba vonult Pallagi Ferenc is a legmeghatározóbb szakemberek között volt.
A lista pozíció szerinti bontásában a meghatározó szakemberek közül 48 százalék topmenedzser, 30 százalék egyéb vezető beosztásban van, 14 százalék tulajdonos. A top 50 legbefolyásosabb médiaipari személy rangsorának 8 százalékát alkotják azok, akik tulajdonosok és első számú vezetők is egyben.
Az RTL 10 éve vezeti a listát
Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője a jubileumi lista kapcsán kiemelte, hogy 10 év alatt mindössze 6 olyan szakember volt, aki az összes rangsorban helyet kapott. Szerinte ez jól mutatja a médiapiac folyamatos változását. (Vidus Gabriella, Bayer József, Kolosi Péter, Somlói Zsolt, Németh Béla és Málnay B. Levente voltak azok, akik 10 év alatt mindig a befolyásos szakemberek listájának élén végeztek. )
További érdekesség, hogy a „Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban” lista indulása óta mindig RTL-esek közül kerültek fel a legtöbben a listára. Ez nem változott idén sem, hiszen összesen négyen szerepelnek a cégtől, ketten közülük TOP10-be is bekerültek. Az RTL-t a TV2 Csoport követi: Andy Vajna és Dirk Gerkens képviseli a médiavállalatot, valamint a TV2-t erősíti a részükre műsorokat gyártó Rákosi Tamás, az IKO tulajdonosa, egyben a TV2 igazgatósági tagja is. Hasonlóan sok vezetőt ad az Atmedia nevű társaság, amely 2016-ban hatalmasat nőtt azzal, hogy a TV2 és a MTVA csatornák reklámidejének értékesítését is megszerezte.
A főszerkesztő hozzátette, hogy idén a politikához köthető személyek befolyása tovább erősödött, miközben a médiavállalatok, ügynökségek és szerkesztőségek vezetőié csökkent.
Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban (Első tíz helyezett) |
||
Helyezés |
Név |
Cég |
1. |
Vidus Gabriella | RTL Magyarország |
2. |
Andy Vajna | TV2 Média Csoport |
3. |
Mészáros Lőrinc | Mediaworks Hungary, Echo Tv |
4. |
Varga Zoltán | Central Médiacsoport |
5. |
Kolosi Péter | RTL Magyarország |
6. |
Dirk Gerkens | TV2 Média Csoport |
7. |
Christopher Mattheisen | Magyar Telekom |
8. |
Lukács Csaba | Atmedia |
9. |
dr. Bayer József | Ringier Axel Springer |
10. |
Gulyás János | MEC Hungary |
Forrás: Marketing&Média |
A teljes, 50-es toplistát egyébként a magazin e havi számában teszik közzé.