Quantcast
Channel: mészáros lőrinc – 24.hu
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1617

Hiába vállalta volna tíz másik cég is, Mészárosék kapták az MCC bontási munkáit

$
0
0

Hiába vállalta volna tíz másik cég is, mégis a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV nyerte el a  Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) közbeszerzését – írja az Átlátszó.

Az MCC még 2022 év végén írt ki közbeszerzési eljárást épületbontási munkálatok elvégzésére a kormányközeli intézmény új, tervezett központjának helyén. A Magyar Építők – a bírálatok alapján – már decemberben beszámolt a tender eredményéről, de a hirdetmény csak a napokban jelent meg az ekr.gov.hu-n. Eszerint is a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. nyerte el a nettó 1,6 milliárd forintos megbízást.

  • 1,6 milliárdos ajánlat a lap szerint úgy lett befutó, hogy az eljárás során
  • a másik tíz jelentkezőből ötöt kizártak főként arra hivatkozva, hogy aránytalanul alacsony árakat ajánlottak meg,
  • míg a többi öt pályázó ajánlatát érdemben el sem bírálták – ők ugyanis drágábbak lettek volna, mint a ZÁÉV.

Az eljárás során négy ajánlattevő előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be – sőt, a STRABAG még a Közbeszerzési Döntőbizottságig is elment – mindhiába.

Ilyen módod a ZÁÉV Zrt. feladata lesz az MCC tulajdonában álló, a Somlói út, a Szent Sebestyén köz és az Alsóhegy utcák által határolt területen található épületek bontási- és munkatér határolási munkáinak tervezése és kivitelezése, az érintett közművek kiváltása, illetve védelembe helyezése, valamint a közterület alá nyúló üreg tömedékelése.

Mint azt korábban megírtuk, 2021 márciusában szembesült a nyilvánosság a ténnyel, hogy a kormány által százmilliárdokkal kitömött MCC egy túlméretezett óriást pottyantana a Gellért-hegy oldalában álló, eredetileg a Munkásőrség országos parancsnoksága, illetve tisztiképzőjeként született épületek helyére. A bontási munkálatokat ezen a területen végezhetik el Mészárosék. A látványterveket itt lehet megtekinteni.

Kapcsolódó
A nagyravágyás építészeti horrorrá teszi az MCC Gellérthegyen épülő új központját
Talányos, mit gondolna Mátyás király a rá hivatkozó óriásberuházásról, amelyre egyetlen kerületi építészeti előírás sem kellett, hogy vonatkozzon.

The post Hiába vállalta volna tíz másik cég is, Mészárosék kapták az MCC bontási munkáit first appeared on 24.hu.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 1617