Quantcast
Channel: mészáros lőrinc – 24.hu
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1636

Újabb 42 milliárd kormánytámogatás az iváncsai akkumulátorgyárnak, Mészárosék is jól járnak

$
0
0

Az iváncsai gyár joggal nevezhető a „legnagyobb hazai beruházásnak”: a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 135 hektáron, 682 milliárdból építi fel két komáromi gyára után harmadik magyarországi üzemét a Fejér megyei Iváncsa község határában – olvasható a portálon.

Az építkezés még csak az első első ütemnél tart, de már ez is óriási, 22 épületből álló gigakomplexumot takar. A munkát 81 milliárd forintért a NER-nagyágyú Market Építő Zrt. végzi. A Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég 2022 végére kívánja befejezni az épületek felhúzását, hogy a tervezett időpontnál előbb, 2023-ban megindulhasson a gyártás az üzemben.

A kormány két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy kiemelt beruházásként itt épül meg az ország legnagyobb akkumulátorgyára. A beruházás tervéről előzetesen sem a helyi lakosság, sem a képviselő-testület nem értesült, az első lakossági tájékoztatót 2021 őszén tartották.

Az állami tulajdonú Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) képviselőjének előadásából az derült ki, hogy a gyárba irányuló és onnan jövő forgalom elsőbbséget fog élvezni a lakosok közlekedésével szemben. A NIF képviselője szerint két éven belül elkészül az iparterület körüli útrendszer, ami tehermentesíteni fogja a falut. Iváncsa emellett új utakat és járdákat is kap, az útfejlesztésekre összesen pedig 40 milliárd forintot biztosít a kormány. Addig viszont annak, aki időben be akar érni a munkahelyére, azt javasolta a NIF képviselője, hogy „keljen fel fél órával korábban.”

Röpködnek a milliárdok

Az útépítések összege hozzáadódik ahhoz a mintegy 50 milliárd forinthoz, amelyet egy 2021-es kormányrendelet az akkumulátorgyár infrastrukturális beruházásaira biztosít. A gyárat kiszolgáló és a lakosságot „kompenzáló” fejlesztésekre tehát összesen 90 milliárd forint közpénzt ad a kormány – ám valószínűleg nem fognak itt megállni a költségek.

A víziközművek fejlesztését nettó 19,7 milliárd forintért csinálja a Mészáros és Mészáros Zrt., Mészáros Lőrinc multimilliárdos birodalmának egyik legfőbb tagja. Szintén ez a cég nyerte el a szennyvízelvezetéshez kapcsolódó munkákat, amiket 7,3 milliárdért végzett volna, a projekt költségei viszont első körben 1,1 milliárd forinttal emelkedtek.

Egy további, 1,5 milliárdos emelés pedig azért vált szükségessé, mert a végleges szennyvíztisztító-telep mellett egy „ideiglenes” telepet is meg kell építeni. A gyárépítés tervezettnél korábbi befejezéséig ugyanis a végleges szennyvíztisztító nem készül el.

Ez tehát azt jelenti, hogy plusz másfél milliárdot fizet ki a magyar állam egy ideiglenes létesítményre azért, hogy a multicég minél előbb megkezdhesse a működését. A költségemelkedéssel, ha más nem is, Mészáros Lőrinc cége mindenképpen jól jár.

Iváncsa közel 2 milliárd forintot kapott egyedi támogatás formájában. Az ipari park vízellátására biztosított milliárdokból szintén jut a községnek. A lakossági víziközmű-rendszer megújul, amire azért is szükség van, mert az akkumulátorgyár napi 11 ezer köbméternyi vízigényén és a lakosság vízellátásán kívül az ipari park további, jövőben betelepülő üzemeinek igényét is ki kell majd szolgálni.

Az akkumulátorgyárnak nemcsak a víz-, de energiaigénye is egy nagyvároséhoz mérhető: a gigaberuházás számára 150 megawatt villamos energiát kell biztosítani, a gázfogyasztás óránként 12 500 köbméter lesz. Mindez a magyar hatóságok szerint a környezetre nem fog jelentős hatást gyakorolni, ezért környezetvédelmi engedélyt és hatásvizsgálatot nem írtak elő a beruházó számára.

Baki Endre önkormányzati képviselő szerint az Iváncsának juttatott támogatások nem kompenzálják azokat a károkat, amik a falut érik az akkumulátorgyár miatt. Úgy véli, egy óriási iparváros épül Iváncsa mellett, amelynek kedvéért eltűnnek, beépülnek a kiváló minőségű termőföldek és élhetetlenné válik a korábban nyugodt, csendes település. Mindez pedig nem az itt élők, hanem egy szűk kör érdekét szolgálja, akik „eladták a falut egy külföldi cégnek”.

The post Újabb 42 milliárd kormánytámogatás az iváncsai akkumulátorgyárnak, Mészárosék is jól járnak first appeared on 24.hu.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 1636

Latest Images

Trending Articles